Tripla mosoly
Forrás: A bűn városa | 2012 február 11.
Szóval itt van a tél. Gyönyörűen süt a nap, csípős hideg van és havas a táj. Reggel 8kor cseng a vekker. A kiskamasz korcsolyázni készül. Anya viszi. Na, hova mennek? Persze, hogy a Naplás tóra!
A hó előtt, a hideg, de napsütéses, ördögi csütörtökön a szülők is itt korcsolyáztak. Anya elmesélte a kiskamasznak. Azt is hozzátette, hogy bezzeg az ő idejében, a korcsolyapálya volt az egyik ismerkedési hely. Bezzeg, aki nem tudott korcsolyázni azzal anya szóba sem állt. Az nem is számított. Bezzeg ez volt a klassz, jó hely. Olyan hideg volt, hogy ropogott a hó a talpunk alatt, amikor elindultunk a pályára. A lehelet majdnem megfagyott a levegőben. A fiúk bajsza megfagyott míg odaértek-ezt már apa tette hozzá. Gyalog mentünk, a buszok ritkán jártak. Nem tévéztünk hétből hét nap korcsolyáztunk. És a forró teákról, a beszélgetésekről is mesél. Azt mondja a kiskamasz ez ma már nem menő.
Akkor, hogy is van ez? Miért is megyünk ma a tóra? Mert ugye megemlítette a dolgot az osztályban és nyolc! gyerek lelkesen éljenezte az ötletet, hogy ma kijöjjenek. A tó havas. A reggeli napfényben két szülő néhány négyzetméter havat eltol. Nád a kapu. Kölcsönkorcsolyák (mert a kori, nem menő) kerülnek elő, hokibot és korong és vígan csatáznak fiúk, lányok. Azaz a két fiú és a …lány.
Anya gyorsan hazavezet. Ha a szülő is korcsolyázik, az “ciki”. Forró teát főz, pogácsát pakol és egy óra múltán a tó közepe felé korcsolyázik. Annyira ízlik a tea, hogy mindenki arról érdeklődik, milyen tea ez? Anya elmondja ez a titok tea, aki jövő héten is itt lesz újra ihat belőle. Még egy anyuka csatlakozik hozzánk, így nem ciki már korizni 
Három órát játszanak a kamaszok és ha nem kellene hazamenni folytatnák…
A tó egyébként TELE volt. Parkolni már csak nagyon messze lehetett a tótól. Kutyák, szánkósok, csak csúszkálók, korisok és hokisok zsebkendőnyi területeiken mind megfértek egymás mellett.
A kiskamasz ebéd óta csak arról mesél visszamenne. Most lehet megkövezni. Holnap meccs, aztán 5 nap edzés, majd meccs következik-tehát jövő vasárnap ott leszünk! Anya tesz róla-nem engedi elolvadni a havat, mert mosolyog a lelke, a szíve és a szája is, mert a korizás nem menő, ugye:) Csak bele kell kóstolni…és kedves kiskamasz két éves korodtól évente megkóstolod!
Tovább a teljes bejegyzéshezLiget, Városliget
Forrás: A bűn városa | 2012 február 9.
Van egy hely. A kedvencem. Lehetne Párizsban vagy Londonban is, de itt van Budapesten. Egyik oldalról a közlekedési múzeum határolja, ide mindkét gyerekemmel el kellett jönnöm. A biciklis akadálypálya mellett elhaladva, ott van a régi jó lepukkant PeCsa.(Petőfi Csarnok).
Ha a másik oldalról jövök, éppen a Vidámpark mellett vezetek el. Ide is írhatnám, hogy régi jó lepukkant park. És ez így igaz. Mindkét gyerekemmel már töltöttünk itt szülinapot. A kőcirkusz. Egyre laposabb előadásokkal. Említettem volna, hogy cirkuszista akartam lenni? (Zárt országban születtem, külföldieket, csillogó flitteres ruhában, a porondon láttam. A kedvenceim, mai napig a légtornászok. Egy szerettem volna lenni közülük. Nyugatnémetből szerzett bikiniben a nagyszoba perzsaszőnyegén hónapokig gyakoroltam.) És az állatkert, ez tényleg európai színvonalu. Imádom, pedig már nem vagyok gyerek.
Ha a hét vezér felől közelítek, a Műcsarnok mindig megállít. Érdekes és aktuális tárlatai vannak az éjszakai rendezvények, mesések. És a szépművészeti, ahova mindig kutatnom kell egy külföldit, mert egyetlen magyar ismerősöm sem kiváncsi még Rippl-Rónaira sem.
Ha oldalról közelítek, ott van a bájos Műjég. Korcsolya és forró tea. Eszembe jut a gyereksírás, mert anya, ahogy a gyerek járni tudott máris kétélű korcsolyát szerelt a kiscsizmára és elhozta csúszni őt. Átépítették-patinás és gyönyörű. Egyszer, az történt, hogy 4 gyerekkel jöttem korizni. És az élmény felejthetetlenre sikerült, mert az autóm kerekét lebilincselve találtuk. Nem csak az enyémet, az egész sort! Pontosan karácsony másnapján.
A természetismereti múzeum, a Vajdahunyad vár! Ősszel sétálni az avarban és aztán bort kóstolni a kertjében, szóval ez itt jó hely. És van valami ott középen. A Liget közepén.
Évekig szemezgettem vele. Sétáltam az állatkert előtt, sétáltam a vártól, sétáltam a kacsákkal teli tótól. Most is legalább 20 kacsa várt élelemre. Figyeltem a játszótérről.A cirkusz helyett is felfedeztem volna. Jártam az előcsarnokban, megcsodáltam építészetét, freskóit, szobrait, ivókútját és végre megnőttek a gyerekek így együtt fedeztük fel a víz általi egészséget. Salus Per Aquam, azaz spa. Szecska. Széchényi. Az a patinás sárga épület, kőszobrokkal, ahova a hét elején ellátogattunk, hogy a heti vagy havi mosolyt, a zsigereinkbe töltsük. Korán van. 8 óra. A kinti meleg medence fölött ködfátyol takarja a fürdőzőt. Alig vagyunk a vízben. Talán hárman? Hideg van, szürkeség és hull a hó. Nekem a melegsárga épület vagy a vizet köpő nimfa mosolyt csal az arcomra. Ezt leírni egy dolog, de érezni kell ezt a csodát! A szaunát és utána a 16 fokos vízben való merülést, a szaunát és aztán ki a szabadba a 38 fokos vízbe a hóesésben. Annyira imádom a levegőt, a természetet, hogy a benti medencéket nem használom. Inkább úszom, aztán átmegyek sodortatni magam az árral, masszíroztatni vízsugárral a fájó gerincet, nyakat, térdet. Kiemelkedni a habokból és nem panaszkodni semmire. Az élet szép és felejtsd el a fájdalmat!
Tovább a teljes bejegyzéshezAz a barna irhabunda
Forrás: A bűn városa | 2012 február 5.
Végre leesett a hó. Gyönyörű a táj. Minden hófehér és csendes. Még nincs igazi hideg, de én ha havat látok mindig eszembe jut a gyerekkori hosszú barna irhabundám.
Az erdélyi telek igazán hidegek voltak. Hidegek és vidámak. Talán 12 vagy 13 éves lehettem, amikor arra került a sor, hogy a csíki székely nagybátyám összes komája báránybőrt gyűjtött az én bundámhoz. Hányszor tettük meg az utat, Vásárhely és Csíkszereda között, Szovátán vagy Homorodon megpihenve. Alighogy megérkeztünk Szeredába, máris Mádéfalvára vagy a Büdösbe mentek a férfiak tovább, aztán hazahozták azt a véres, szőrös valamit, újságpapírba becsomagolva, amit hazafelé úton mindig leadtunk Kibéden. Ott cserezték ki a bőrt. És az öreg szűcs elmondta, hogy még hány bőrre van szüksége. És akkor a következő vasárnap (szombaton még iskolába jártunk) újra indult a kirándulás. Komának a komája újra kecskét, gidát vágott a bőr a vásárhelyi leánykának gyűlt. Kibéd! na végre méretet vesznek, de hogyan-a bunda nem egy télre készült, néhány centit ráhagytak vállban, ujjban, a derék a csípőhöz kerül és a hossz majdnem a földet söpri. Jaj!
Azt meg kell hagyni vasággyal sem voltam 40 kiló 13, 14 évesen. Na a majdani kifejlődésemhez készült a bundám. Azt a bárányszagot, most is az orromban érzem, ha rágondolok! Szép mogyoróbarna kabát várt, fehér prémjében barna karcos festéssel. Ránézésre is egy “monstrum”. Mikor feladták rám, elvesztem benne. Bundát tartó fogasként éreztem magam. Milyen nehéz, büdös és nagy volt. Az ujja legalább a térdemig ért. Ha nem is addig így éreztem. A nagymackóm elém fért a begombolásnál. És a hossza-na az tényleg majdnem a földet verdeste. Emlékszem a szüleim mosolygó szemére és arcára, hogy ezt! megadhatták a kislányuknak. Kibédről Erdőszentgyörgy, Sóvárad, Szováta, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda célállomások következtek a bunda bemutatására. Rámadták, forgattak, szagoltak, levették, kifordították, tapogatták (én emlékszem a fonákján vérfoltokra, de már akkor is azt mondták, rosszul látom). Mindenki nevetett kacagott és az én vagy a bunda egészségére felhajtott egy kupica pálinkát!
Ez a barna bekecs éveken át a téli társam lett, mert tomboltak akkoriban a mínusz húszak. Ebben nem fáztam, mert sem lábam, sem kezem ki nem látszott. Anyám szerzett egy vastag övet, mert a bunda tényleg körbeért és átkötötte derékban. A hógolyókkal való megdobálást is kivédte. De a szagát, úgy utáltam. A színét is. Barna ruhám évekig nem volt az irhám miatt.
Azóta évek teltek, nagyra nőttem (163cm!) és megértettem, hogy a szüleim csak jót akartak, hogy meg ne fázzam, mert mumpszos 9X voltam és olyan csenevész kislány, hogy úgy látszott a kanyarban mindjárt eltörök. A bunda meg életre keltett. Húztam, nyúztam, de megismertek ám a szűrömről!
Ma ez a bunda itt van mögöttem a székemre terítve, kicsit átszabva, bevonva, tökéletesen kivédi a téli bőrfotel hidegét. Mert valami emlék kell a gyerekkorból, hogy el ne felejtsem honnan is indultam.
Tovább a teljes bejegyzéshez27 óra
Forrás: A bűn városa | 2012 február 4.
Ennyi van közöttünk, hogy láthassuk egymást.27 óra s kétszázezer forint. És erre már nem kell 100 napot várnunk. Aludni persze nem tudok, mert …azért valljuk be érdekes az orvoslás Amerikában. Minden sportcsapatnak van egy trénere. Európában ez a szó edzőt, Amerikában ez a szó gyakorló orvost jelent. Medikát. Namármost, ugye sportolóknál a sérülés mindennapi. Húzódás, egy rossz mozdulat, stb, stb. Amit én láttam a fejfájástól a deréksérülésig, a kifordult térdtől a kézdagadásig mindenre egy zacskó jeget kötnek Szerintem és nem vagyok orvos (vért látok elájulok) azonnali megoldásként ez tökéletes, de kezelésre jeget alkalmazni? És ezt rehabilitációnak nevezni? És a kéz csak dagad és dagad.
Új ütő csere. Ez nehezebb, mint öt éve, amivel játszol. Fájó könyök, csukló stb. Minden hétvégén versenyezni kell az egyetemért. És fájdalom. És jég. Mondom Flector, Perskindol valamilyen krém…azt mondják NINCS! krém, tapasz sincs, de van jég. Reggel egy jégmasszázs, 10 perc, rádkötnek egy zacskó jeget, majd átsétálsz a pályára leoldozod és edzel tovább, mint az egészségesek. Persze 3 óra helyett csak egy órát bírsz, és ez senkinek nem tűnik fel, hogy változtatni kellene, igazi orvos nézzen már meg. Mi szülők felváltva nem alszunk. Ha már 3 hetes a probléma megszavazzák az orvost! Azt mondod, olyan mint Dr. House. Mintha egy film mellékszereplője lennél. Bejön a sleppel, azaz kíséri négy medika, a Te jobbkezed a tét, ők meg tapogatóznak a sötétben. Én itthonról tudom, hogy túlerőltetted, ütőt kéne cserélni újra és pihentetni. Megszavazzák, hétfőre, azaz 3 nap múlva a kórházat, a röntgent, az MRI-t. A kezed feldagadva. És, ami nálam kiveri a biztosítékot az, hogy Prednisont kapsz fájdalom csillapításra.
PREDNISON-az erdélyi nagymamám tüdő asztma elleni gyógyszere volt ez. Ő aztán igazán fulladt, évi kétszer a parajdi sóbányában kurálták, szóval ki vagyok borulva. Az internet hatalma, látom ám, hogy izom fájdalomra is jó, de látom a mellékhatásokat. Ez egy szteroid. De, mit tehetek 27 óra távolságból? Aggódok és aggódok. Persze az edző kiborul és közli, hogy hétvégén, a következőn, így is úgy is játszani kell. Punktum.
Tovább a teljes bejegyzéshezLélekmelengető
Forrás: A bűn városa | 2012 február 3.
Most, amikor -13 fokot mér a hőmérő, most amikor várjuk Budapestre is a havat, megosztok egy tegnapi jeges történetet.
Csodaszép napfényes csütörtök reggelre ébredtünk. A hasamban még a hétfői pilátesz utáni izomláz. Tudom, hogy azért vettem bérletet, hogy ma is menjek nyújtani a megfáradt izmaim. És…csörög a telefon. Férjuram az. Azt kéri menjek a padlásra a korcsolyákért és öltözzek melegen, mert a mai edzés jégen lesz. Hm? A szám épphogy fülig nem ér, már mászok is a létrán felfelé. Az agy tekeri a gondolatokat. Sacc per kábé olyan huszonöt éve voltunk kettesben korcsolyázni…na és most hova is megyünk? Gyorsan forró teát a termoszba és már száguldunk is.
Rákos…és Mátyás… határában ott van a tükörsimára fagyott Naplás tó. Éppen a tó mellett haladt őurasága, amikor rám gondolt és…félóra múlva síklunk a jégen. Imádok a nappal szemben korcsolyázni, tetszik amikor élesen visszaveri a jég a napot. És gyorsan megbarátkozom, ezzel a “dugó ki a palackból” hanggal, amit a jég ád. Apa, mint gyereknek megmagyarázza, hogy a fizika törvénye szerint nem eshetek bele a tóba, mert vastag a jégtakaró. Önfeledt száguldás a tükörsima felületen, a nádasból néhány kacsa kirepül, mennyei. Még vannak rajtunk kívül a jégen: egy hölgy, szerintünk hatvan és hetven közötti!, egy anyuka szánkón húzza maga után kisgyerekét és négy merész hokiütős nagykamasz.
Csodát élek meg és arra gondolok, ha én ezt a gyerekeknek elmesélem!
Tovább a teljes bejegyzéshezHol van már az…
Forrás: A bűn városa | 2012 január 31.
Hol van már az a nevadai nyár? A napot és a meleget “begyűjtöttem” az izületeimbe, hogy elviselhetőbb legyen a hideg, a köd, a szürkeség.Lételemem nap. Szerintem mindenkinek. Ha ragyog a napsugár már a kedvem is ragyog.
Van egy nem szeretem dolog az életemben. Pedig pontosan tudom, hogy hasznos, egészséges és szükséges. Családom többi tagja, mondhatni megszállottan űzi valamelyik faját ennek a bizonyos valaminek. Én vagyok a szállító, a néző és a szurkoló. Ugye, kiderült, hogy a sportról beszélek?
Mégpedig a rendszeres sportról, amit egy bizonyos kor után receptre kellene felírni. Tudom pontosan, hogy az embernek arra van ideje, amire szorít magának időt. Évi egy gyalogtúra, egy bringatúra (pár napos), síelés (pár napos) kb. ennyi szokott lenni nekem az annyi. Néha azért egy tenisz vagy pilátesz vagy korcsolya…belefér. És jó kellemetlen utána az izomláz.
Nosza új év, új távlatok, új fájdalmak, gondoltam egy merészet hónom alá fogtam a matracom és elvezettem piláteszre. Hogy ne egyszeri alkalom legyen, azonnal bérletet vettem. Régi ismerősöm a tanár is, így talán a kitartásom a rendszeres testmozgáshoz megérkezik.
Kellemesen elfáradtam. Tudom és érzem, látom és igénylem, hogy az elfáradt izmokat aktív állapotba kell hozni.
Megj. Nem lehet fórumozni. Miért?
Tovább a teljes bejegyzéshezTövispuszta
Forrás: A bűn városa | 2012 január 30.
Kepes András könyvét, egy nap alatt kiolvastam. Érdekes ez a 100 évet átfogó családregény. Három család: paraszt, zsidó és arisztokrata életét bemutató korrajz. Van egy kép, egy leírás, amitől nem tudok szabadulni. Nem tudom elhinni, hogy a gyűlölet erre is képes. Maradok a kortársnál-mert tetszik!
Filmeket is nézek. Egy politikai választásosat, bár nem politizálok. A hatalom árnyékában. Látnom kellett egy kis amerikai képsort és a barátnőmet, akinek a politika hobbi.
Egy pszihót. A másik nő. A második feleség. Nem tudom, hogyan éli túl a szülő gyermeke halálát. Ha három naposan hal meg és a zsidó hit szerint akkor még meg sem született! Érdekes.
Szerencsesüti
Forrás: A bűn városa | 2012 január 29.
A kínai újév közeledtével megszaporodott a szerencsesüti kínálat a kampuszon. Természetesen hozok a fiúknak is belőle, hadd kóstolják meg ők is.
Fagyitölcsér állagu süti, eltörve a napi szerencsemondat útravalóval. A kiskamasz hajnali hatkor éppen elmajszol egyet a kakaóhoz. Nem érti egészen pontosan a mondatot. Anya fordít: Itt az ideje, hogy új kapukat nyitva magad előtt megvalósítsd elképzeléseidet.
Kiskamasz. Ezt beteszem a sportszáramba, ma így lépek pályára.A kiskamasz mutáló hangu, keze lába megnyúlt kisfiút jelent.
Ilyen pillanatokért érdemes élni! Anya szeme párás. Anya tudja, hogy nyerni fognak. Akkor is, ha a kiskamasz a legkisebb…a 13 a 15 évesek között játszik. Mert a mondat ereje csodákra képes.
Tovább a teljes bejegyzéshezAmikor…most
Forrás: A bűn városa | 2012 január 26.
Amikor idő előtt fellszállt a gép, annyira homályos volt a tekintetem, hogy sikerült azonnal elaludnom. Bőghetek én egész úton, úgyis megint 115 nap van közöttünk. Arra ébredtem, hogy nagy a fényesség. A felhők fölött, napszemüveget kellett tennem, akkora volt a ragyogás London felett. De amikor a felhők alá ereszkedtünk…a szürke köd a Heathrow repterét fátyollal borította. Hogy ez a város mindig menyasszony, aki csak a fátylon keresztül lát. Napot, napot, emberek!
Na, ez már Európa, tehát késik a gép. Bombariadóval indultam Ferihegyről csak kibírok egy kis késlekedést, nem? A járaton, maximum 12en vagyunk. Légi kisérőkkel együtt vagy húszan:) Nekem kész élmény, hogy ekkora a levegő forgalma. Rajtunk kívül volt olyan, hogy még nyolcan voltak a levegőben. A frász, az természetesen csak azért kerülget, mert már 24 óra is eltelt és csak szívom, szívom ezt a műlevegőt.
Budapest! Csomagra várva. Mondom csomagra várva. És ha megáll a szalag, akkor ELVILEG hiába várok. Eltűnt poggyász – Mosolyogva kérdez az édes, ugye ön Fenci? (nlcafe fórumozó vagy hol látott, hogy tudja?) Mosolygok én is mondván én vagyok. Tudja kedvesem, hogy a csomagja Londonban maradt? Most már igen….
A 13! éves vár és azt hiszi viccelek. Férj a parkolóban szintén azt mondja, ugyan kivel utaztam, kit várjunk még? Mondom a csomagot, ami elviekben ma kettőkor itt kellett volna legyen. DE! ne szaladjunk ennyire előre!
Szerencsére a kézitáskámba is tettem némi ajándékot, mert, éreztem én valami furcsát. Hiába várt itthon rózsacsokor, pezsgő, stb. Örülni nem igazán tudok, még most sem, merthogy NEM JÖTT UTÁNAM A CSOMAG! Most este hatot várom, hogy talán….
Reggel arra ébredünk, hogy nagyon hideg van. Áram nincs! történt valami, így fűtés sincs! Gyenge idegzetűek ne olvassanak tovább: mert újra sikerül rókáznom, sok volt ennyi idegesség egyszerre.
Szóval, ha este 10kor érkeztem, akkor logikus, hogy reggel nyolckor már a manikűr pedikűrben kezdek, rögtön utána a fodrásszal folytatom. És, alig van itt a dél már a tanítást is elkezdem.( Tegnap, Londonban lebeszéltem, nagy dolgozat van, ahhoz meg kellek) Sőt, új tanítványom is van…Ottawából érkezett 2 hónapra haza. Vancouver óta tudom, hogy igenis létezik, hogy én tanítok angolt a Kanadában élőknek. 2 hónap! Ez idő alatt kellene, majdnem nulláról egy nyelvvizsga. Vagyok olyan “kedves”, megkérdezem, 2 év alatt alapszókincs hogy, hogy nem alakult ki? Tudtam a választ csak mégis érdekelt. Facebook ismerkedés, kiutazás, azonnali terhesség, otthon gyerekkel, most itt gyerekkel és tőlem várják a csodát.
Most…izgulok a csomagomért, készülök a holnapi órákra, mert persze, hogy persze még hajt az az elemi erő miszerint pótolhatatlan vagyok. Jetlag! Fogalmam nincs róla mi is az. Közben a lányom már San Diego felé repül, fiam edzésen, …
Telefonáltak. Megérkezett a csomagom. Este 8 és 10 között kiszállítják, akkor elkezdek reménykedni. Mert a remény hal meg utoljára, ugye:)A bőrönd törött, de MINDEN benne van. Lol
Tovább a teljes bejegyzéshez
A tribünön
Forrás: A bűn városa | 2012 február 15.
Évek, hónapok, hetek óta arról szól a hétvége, hogy valamelyik gyereket versenyre, meccsre kísérjük.
Szeretem állapot ez. Végre kint lehetek a levegőn. Azt nem mondom, hogy az ezen a helyen uralkodó hangulat mindig tetszik. Itt volt ez a gyönyörű napsugaras, fogcsikorgató hideg hétvége. Megérkezünk a pályára. A gyerekek azonnal mennek az öltözőbe, mi meg a szülőknek odaköszönünk és beszélgetni kezdünk. A nők bemenekülnek a büfé melegedőjébe. De aztán kicsal a meccs a tribünre. A szemünk fénye a pályán. Az első gólt a fiam rúgja, persze, hogy persze ettől „fontosabb” leszek. Itt még szokás a szülőnek gratulálni, ha a gyereke jó. Más kérdés, hogy öt perc múlva lehet azt érzi valaki, hogy most őneki innen kívülről a nézőtérről kell bekiabálnia a tuti következő passzot. Más kérdés, hogy úgy érzi valaki, itt és most valamit meg kell gyónnia.
Az tötént, hogy az éppen mellém sodrodó anyukának, megdícsérem a lánya haját. Igazi afrikai varkocs, és göndör.- Cserébe meghallgathatom a történetet, amit nem kérdeztem- Ja, az apjától örökölte. Én marha, nem kellett volna megfordulnom, hogy megnézzem, hogy ennyire szemüveges vagyok, hogy nem látom az apában a félvért vagy négert. Pardon afro-amerikait. És az apa fehér és szőke és kékszemű és az anyából ömlik kifele a történet. Nem a férjem az apja! Tudod a férjem kihelyezték az anyacéghez. Én már azelőtt megígértem elhagyom, mert impotens. Kérte, menjünk vele a gyerekkel. Mindig ki akartam próbálni milyen külföldön élni, hát elkísértük a gyerekkel. Én olyan szerelmes lettem ott, te! És terhes. És fogtam a gyereket hazajöttem. Persze a szerelmem nem követett. Azóta sem hallottam róla. A férjem meg hazajött az egy év után és azt mondta a nevére veszi és felneveli sajátjaként a”zabi” gyereket, ha vele maradok. És láthatod, betartotta a szavát. Impotens, de mindent megtesz értünk és én azt csinálok, amit akarok.
Úgy, de úgy csúsznék, másznék jobbra vagy balra. Mert egy-szerintem kétszer, ha találkoztunk ebben a földi létben. Kettő-nem tartozik rám. Három-ha már megosztotta én kiosztanám. Mivel nem tettem meg, hát most megosztottam. Kommentár nélkül.
Bejegyzés jelentése
Tovább a teljes bejegyzéshez